|
A lipótmezei csata
Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet megszűnését tavaly április 1-jén jelentette be Molnár Lajos akkori egészségügyi miniszter, de megígérte: egyetlen beteg sem marad ellátás nélkül. Utódja, Horváth Ágnes azzal indokolta a Lipót bezárását: „középkori állapotok” vannak ott. Ő amúgy csupán egyszer járt az intézetben, még államtitkárként. A szakma vezetőivel sohasem tárgyalt.
Füredi János, az OPNI volt pszichiátriai igazgatója elmondta, rákérdeztek az egyik vezető egészségpolitikusnál, valójában miért kell becsukni az intézményt: „Az illető azt válaszolta, múlt századiak a módszereink, s ő pontosan tudja, hogy a Lipóton a férfi és női betegeket együtt terelik be meztelenül a fürdőbe, hideg vízzel slagozzák őket. Negyvenöt évig dolgoztam ott. Soha nem fordult elő ilyen.”
Mivel az OPNI-t december végéig kellett kiüríteni, rohamtempóban bocsátották el a betegeket. Az orvosoknak nem volt módjuk arra, hogy a sok ezer ápolt sorsát, elhelyezését személyesen figyelemmel kísérjék. Füredi professzor szerint sokszor sem a pszichiáterek, sem a betegek nem tudták, hová kerülnek majd.
A költözködést átélt szülők egyike mesélte lapunknak: tizenhét éves skizofrén lánya a Lipót rehabilitációs osztályán volt, művészetterápiákon vett részt, szépen gyógyult. Amikor az osztályokat összevonták, felszámolták, a gyerek a leépült demensek közé került. Az állapota leromlott. Édesanyja inkább hazavitte őt, ám fél évig sehol nem talált helyet a lányának.
Betegek az utcán
Szilágyi Júlia pszichiáter ombudsmanként felügyelte az OPNI bezárását. Számításai szerint több száz beteg került ki a pszichiátriai ellátórendszerből: „Lehet, hogy az utcára kerültek. De az biztos, kezelést nem kapnak, gyógyszert nem szednek.” Szakemberek kiszámolták: körülbelül ezren lehetnek, akik már egy ideje nem váltják ki a gyógyszereiket. Már ha van receptjük. (Az Egészségügyi Minisztérium korábban úgy reagált erre: szerintük az emberek előre felhalmozták otthon a gyógyszereiket.) Szilágyi szerint nemzetközi felmérések bizonyítják, hogy az ellátatlan pszichotikusok kriminalizálódhatnak: „A kezeltek ritkábban követnek el bűncselekményeket, mint az átlagemberek. Baj akkor van, ha a terápia elmarad.”
A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának igazgatóhelyettese, Kéri Szabolcs úgy véli, csak azok a pszichotikusok válhatnak veszélyessé, akik alkohol- és drogfüggők is, esetleg hajléktalanok: „A megbélyegzettség és a kitaszítottság szélsőséges lelkiállapotba sodorhatja őket. Még valószínűbb, hogy ők válnak áldozattá, vagy önmaguk ellen fordulnak.”
Mit is jelent a megfelelő pszichiátriai ellátás? A gyógyszer és az orvosi kontroll persze fontos, de nem elég. Szükséges utógondozás is, hogy a betegek visszailleszkedjenek a társadalomba, újra dolgozhassanak, emberi életet éljenek. A Horváth Ágnes által „középkorinak” tartott OPNI-ban volt lehetőség integrált gyógyításra. De míg a kórházátszervezések során a szaktárca más ágazatokban – például a bel- és a gyerekgyógyászatban – a szakma kifogásai ellenére növelte a rehabilitációs ágyak számát, a pszichiátriában nem törődött az utógondozással.
A Semmelweis Egyetem (SE) szakklinikája 80 ezres területet látott el korábban. Ez a szám a Lipót bezárása óta 272 ezerre nőt. Az intézet – társklinikájával, a „Kútvölgyivel” együtt – félmillió lakos pszichiátriai ellátását végzi – nulla rehabilitációs ággyal. Vagyis ha kicsit javul a pszichotikus állapota, elbocsátják, mert nem tudják őt hol tovább gondozni. A beteg pár nap múlva esetleg rosszabb állapotban kerül vissza az osztályra. „Ez szakmailag embertelen, s költséges is. Az ellátatlanul maradt beteg alkotmányos jogai is súlyosan sérülnek” – mondja Kéri Szabolcs, a szakklinika igazgatóhelyettese.
Cél a Balkán!
A klinika súlyponti intézmény. Csakhogy a megháromszorozódott feladatukhoz pluszmunkaerőt nem kaptak. Sőt a pénzhiány miatt orvosokat kellett meneszteniük. Így a „szakmai protokoll” előírásait már megközelíteni sem tudják. Például az akut depresszió kezelése „protokoll” szerint 4-6 hét. Most tíz nap után kénytelenek kitenni az ápoltakat, mert másnak kell az ágy. „Hadipszichiátria működik nálunk. Mindenhová pótágyakat tettünk, a folyosón is fekszenek betegek. Értük semmit nem fizet az OEP, őket a kórház a saját költségén látja el” – magyarázza Kéri doktor.
A többletmunkához arányos „volumenemelést” sem kaptak. Magyarán: rengeteg kezelést ingyen, a működésük terhére végeznek. A klinikának százmilliós deficitje lett. S ez egyáltalán nem egyedi eset. Az egész hazai elmegyógyászat alulfizetetté vált. Kéri Szabolcs sorolja: a súlyos depresszió finanszírozása tíz kórházi nap „hotelszámlájára” elég. Ágyra, ételre. De a gyógyszert és a terápiát már nem fedezi. A rehabilitációs ágyak napi díjából a fizikális ellátásra sem futja.
Tegyük hozzá: a Lipót bezárását, a fekvőhelyek csökkenését nem ellensúlyozta a szaktárca a járóbeteg-rendelés fejlesztésével, sőt az ideggondozók alaptámogatását is a felére csökkentette. Amikor korábban arról kérdeztük Horváth Ágnest, hogyan működjenek a rendelők fél pénzből, azt felelte: több beteget kell fogadniuk. (Az ideggondozók az alapdíjon túl fejpénzt kapnak az ellátottak után.)
Harangozó Judit pszichiáter, az Ébredések Alapítvány elnöke említi: „Az ideggondozókban gyakran már eddig is 40-60 beteget látnak el rendelési időben. Van, ahol csökkentették az orvosok számát. De többen maguktól léptek ki, külföldön helyezkedtek el.” Amúgy Harangozó nemrég aláírásgyűjtést indított el. Szakemberek, betegek és hozzátartozóik kiáltványban fogalmazták meg: „Olyan embertársainktól tagadjuk meg nap mint nap a megfelelő ellátást, akik a súlyos testi fájdalmakkal járó szenvedést is gyakran meghaladó gyötrelmekkel küzdenek. Ne zárjuk be őket, de azt se hagyjuk, hogy az utcán kóboroljanak, segítség nélkül.”
Bitter István, a Magyar Pszichiátriai Kollégium elnöke szerint a járóbeteg-ellátásban ritkán jut tíz percnél több valakire. Ez a gyógyszerfelírásra sem igazán elég. Ráadásul az OPNI megszűnésével semmilyen országos pszichiátriai központ nem maradt. Nincs, ami integrálná a szakmát. „Pszichiátria terén a harmadik világ szintjére süllyedtünk. Mental health centrum lényegében minden civilizált országban van, Japántól Indián át Romániáig. Nem mondanám, hogy balkanizálódunk. A Balkánig fel kellene zárkóznunk” – jegyzi meg Bitter professzor.
A magyar pszichiátria – szakemberek szerint – viszszasüllyedt oda, ahol a hatvanas évek elején volt. Amikor a Lipóton annyi beteget zsúfoltak össze, hogy még a folyosókon is feküdtek. A hetvenes–nyolcvanas évekre viszont már korszerű, pszichoterápiás szemléletű rendszer alakult ki, a főváros tele volt szanatóriumokkal. Mára csak egy maradt, a tündérhegyi, de hallani: ez is veszélyben van. Lehet, hogy ebből a budai kastélyból is áthelyezik valahova a betegeket. Kérdés, hova?
Az OPNI rehabilitációs ágyaiból 198-at a Szent István Kórház Merényi telepének adtak át. „Minden ágyat átvettünk, nem volt fennakadás” – jelenti ki Radnai Zoltán igazgató. Különös. Szilágyi Júlia ombudsman mostanában járt ott, s egyetlen rehabilitációs ágyat sem talált. A szakmai kollégium vezetője, Bitter István is leszögezi: „A Lipóttól elvileg átvett rehabilitációs osztály a Merényiben nem nyílt meg. Ott semmi nincs.” Ha maguk az orvosok sem látják át helyzetet, vajon a krónikus pszichotikusok hogyan tájékozódjanak?
A hazai pszichiátria hanyatlása azért is kínos, mert az unióban a mentálhigiéné kiemelt egészségügyi terület. „S noha a magyar nép pszichés mutatói rendkívül rosszak, a magyar kormánynak nincs országos mentálhigiénés programja” – állítja Bitter István. Bár a szakemberek már letették a kész koncepciót a minisztérium asztalára.
A válasz: kacsa
De úgy tűnik, a szaktárcát nemigen izgatják ezek a kérdések. „Többször jeleztük a minisztériumnak, hogy az OPNI bezárása után félmillióan nem juthatnak krónikus ellátáshoz. Azt válaszolták, szerintük a jelenlegi ágyszám sincs kihasználva, nem is értik a problémánkat” – mondja a pszichiátriai kollégium elnöke.
Mi is megkérdeztük Tasnádi Zoltánt, a Lipót felszámolásáért felelős miniszteri biztost, mit gondol a több száz, utcán kallódó betegről. Azt felelte: kacsa! Felméréseik szerint ugyanannyi pszichotikust látnak el ma, mint az OPNI bezárása előtt.
Pedig ha az Egészségügyi Minisztérium meg akarna győződni a valóságról, elegendő lenne érdeklődni a hajléktalanszállókon.
Szőke Erika, az Oltalom Karitatív Egyesület szociális munkása elmondta, ugrásszerűen nőtt az utcára került pszichiátriai betegek száma: „Azelőtt havonta két-három esetben kerültek hozzánk pszichotikusok, mostanában már szinte mindennap.”
A Fűtött utcai “fapados” szálló vezetője, Farkas Barnabás szerint a hajléktalan-ellátás nem alkalmas pszichiátriai problémák megoldására. A menhelyeken nincs pszichiáter. Pedig ezek a betegek egyre roszszabb állapotban vannak, nincs hová menniük. Ráadásul a szállókon hely sincs már elég. „Előfordul, hogy várólistára kerül a hajléktalan” – közli Farkas Barnabás.
Itt tartunk. Előjegyzés a “fapadosra”.
Vecsei Miklós, a Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke említi: amikor Hollandiában csökkentették a pszichiátriai ágyak számát, ugyanannyi hellyel, hasonló ellátással bővítették a szociális szférát. Ez itt nem történt meg. „Pár évvel ezelőtt egyszer már végrehajtottak idehaza egy nagyobb ágyszámcsökkentést a pszichiátriában. Azt tapasztaltuk: egy-két évvel később nőtt meg igazán az utcára kerülő betegek száma. Addig a családtagok keresték a megoldást, de egy idő után feladták. Most is ez prognosztizálható” – véleményez Vecsei.
Esélytelenül
Sokan úgy vélik, a Lipót bezárásával nem történt meg a pszichiátria átstrukturálása. „A minisztériumnak, az önkormányzatoknak nem kegyet kellene gyakorolniuk, hanem betartani a törvényt. A húszezer főnél nagyobb településeken például kötelező szociális nappali intézményt működtetni pszichiátriai betegeknek. De ilyen kevés helyen van” – mondja Harangozó Judit pszichiáter. Az általa vezetett Ébredések Alapítvány a Semmelweis Egyetemen közösségi pszichiátriai centrumot működtet, ahol gyakorlatban is megvalósul a korszerű gondozás a családok bevonásával. Ha kell, kimennek a betegekhez. „Gondozottjaink 60 százaléka vált munkaképessé. Óriási eredmény ez, az államnak is jó, hiszen sokkal kevesebbet kell költeni segélyre, kórházi kezelésre” – fűzi hozzá Harangozó.
Tény, ha nem történik változás, a honi pszichiátria rövid időn belül végképp kettészakad. Normális színvonalú kezelés és pszichoterápia lényegében kizárólag magánpraxisokban lesz, ahol az óradíj öt-hatezer forintról indul. A legrosszabb állapotú, leszázalékolt betegeknek ez megfizethetetlen. Épp a leginkább segítségre szorulók veszítik el az esélyeiket.
forrás: Magyar Pszichiátriai Társaság
|
